Üdvözlünk a Seth.hu-n!
Érezd jól magad!

seth

Robert F. Butts festménye Sethrõl, egy 1968-as víziója nyomán

Sethről általában

„Le lehetne szögezni: Seth vagy a tudattalanban megszületett dramatizáció, vagy független személyiség. Én a magam részéről nem látom be, miért mondana ellent egymásnak a kettő.”

Jane Roberts (Seth könyve)

Kicsoda Seth? Saját meghatározása szerint energia személyiség lényeg, aki már nem összpontosul fizikai formában. Gondolhatsz rá úgy, mint egy időn és téren kívül lakozó intelligenciára. 1963-ban mutatkozott be Jane Roberts írónak és író/festőművész férjének, Robert F. Buttsnak, amikor Ouija-táblával (ejtsd: víja-táblával) kísérleteztek Jane egyik könyvéhez.

A kísérlet indíttatását Jane Roberts egy különös pszichés tapasztalata adta, melynek során automatikus írással megalkotta A fizikai univerzum mint ideakonstrukció kéziratát. Mint Seth később elmondta, ez az élmény volt az ő első formális kapcsolatfelvétele.

A szokatlan élmény hatására Jane és Rob elhatározták, hogy kísérletsorozatba kezdenek az érzékfeletti érzékelés terén, s hogy Jane könyvet ír majd kísérleteik eredményéről. Bár tervbe vették a könyvhöz a Ouja-tábla kipróbálását, egyikük sem érdeklődött igazán az ilyesfajta kommunikáció iránt, s meglehetősen készületlenül érte őket Seth bemutatkozása.

„Meglepődtünk, hogy a tábla működik a kedvünkért. Én azt gondoltam: milyen nevetséges, két felnőtt ember bámulja a mutatót, amint betűről betűre mozog a táblán: nem is nagyon vettük az egészet komolyan” – írta Jane a Seth megszólalban. „Már csak azért sem, mert természetesen egyikünk sem hitt igazán a halál utáni életben – olyanban pedig végképp nem, ahonnan tudatosan kommunikálni lehet.”

Az idő múlásával azonban, tekintettel az anyag minőségére, amit a táblán kaptak, Rob és Jane aggodalma alábbhagyott valamelyest, s Jane ekkor megengedte, hogy Seth rajta keresztül beszéljen a nehézkesebb Ouija-tábla helyett, míg ő transzban van. A tizennegyedik ülésen elmélyült Jane transzhangja, s hamarosan kibontakozott a Seth-személyiség. Jane így írt erről:

„A Rob és Seth közötti párbeszéd előrehaladtával Rob mindinkább megszokta a hangot, és mind jobban érezte magát; elméjében nem maradt kétség afelől, hogy Seth az Seth: egy teljesen független és különálló személyiség.

Rob a hangból, a gesztusokból és a viselkedésből azt a benyomást szerezte, hogy egy energikus, művelt úrral áll szemben, aki a ’régi iskolához’ tartozik, talán a hatvanas éveiben járhat, rendkívül intelligens, de tisztában van saját különcségeivel: egy férfi, akinek igen fejlett, bár kissé régimódi humorérzéke van.”

Ettől függetlenül továbbra sem hagytak fel a szkepticizmussal. Az első néhány évben számos kísérletet végeztek Seth tesztelésére. Ezekről Jane Roberts a Seth megszólal című könyvben számolt be részletesebben.

Az üléseken – ahogy a Sethtel való találkozókat nevezték – Rob jegyezte le Seth szavait. Együttműködésük vezetett el a majdnem 1800 üléshez, melyeket több mint húsz éven át, Jane 1984-ben bekövetkező haláláig tartottak. Seth rendszerint „entitásnevükön” nevezte kettőjüket: Jane-t Ruburtként, Robot Josephként említette.

Seth bizonyos üléseket kifejezetten könyvanyagnak diktált, s így születtek meg a Seth-könyvek. Más szövegek személyes jellegűek: Jane és Rob vagy mások magánügyeit taglalják. Ezek kiadása jelenleg folyamatban van (angolul). Ott vannak még az ESP-ülések: azok a Seth-szövegek, melyeket Jane hetente tartott ESP-óráin [*] mondott el Seth. Az ESP-üléseket nem Rob jegyezte le: magnóra vették őket, s a felvétel alapján valamelyik hallgató később legépelte a szövegüket. Ezek nagy része máig kiadatlan.

Az ülések összességére rendszerint „a Seth-anyag” gyűjtőnéven utalnak (bár létezik egy külön ilyen című – „The Seth material” – könyv is, amit Jane Roberts írt a kezdeti időszakról; ez Seth megszólal címmel jelent meg magyarul).

Honlapunkon további részleteket találsz A fizikai univerzum mint ideakonstrukció című kéziratról és az azzal összefüggő szokatlan élményről, valamint A Seth-ülések kezdetéről. Ha kíváncsi vagy arra, hogy Jane Roberts milyen változásokon ment át a transzban, olvasd el az Egy szokásos Seth-ülés című írást.

következő

[*] ESP: érzékfeletti észlelés (az „extrasensory perception” rövidítése). Jane Roberts 1967-től 1975-ig tartott ESP-órákat mások ESP-képességeinek fejlesztésére.

2005. 12. 20.

Utolsó frissítés: 2006. 06. 26.



© 2003-2023. Seth.hu - Minden jog fenntartva | Szabályzat | Elérhetőség